Budapest rendezheti a 2027-es olimpiai kvalifikációs vizes világbajnokságot, erről a vizes sportágakat tömörítő nemzetközi szövetség, a FINA döntött vasárnap a dél-koreai Kvangdzsuban.
A jelenleg is zajló világbajnokság helyszínén a FINA illetékesei úgy határoztak, hogy a 2025-ös vb-nek az oroszországi Kazany adhat otthont, két évvel később pedig – akárcsak 2017-ben – ismét a magyar főváros lesz a házigazda.
Budapest – amely tavalyelőtt Balatonfüreddel közösen rendezte meg a vizes sportágak csúcseseményét – Perth (1991, 1998), Róma (1994, 2009), Barcelona (2003, 2013), Fukuoka (2001, 2021) és Kazany (2015, 2025) után a hatodik olyan város lesz, amely két vb-nek is otthon ad. A 2027-es rendezésre heten pályáztak.
A végső szavazást megelőző döntő prezentációt Szalay-Bobrovniczky Alexandra, Budapest főpolgármester-helyettese, Gyurta Dániel olimpiai bajnok úszó, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság, egyben a MOB elnökségének tagja, Fürjes Balázs, a pályázat vezetője, Budapest fejlesztéséért és a nemzetközi sportpályázatokért felelős államtitkár és Szántó Dávid, a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) nemzetközi vezetője tartotta. A pályázati bizottság társelnökeként jelen volt Wladár Sándor olimpiai bajnok, a MÚSZ elnöke, továbbá a bizottság tagjaként vett részt az eseményen Kovács Ágnes olimpiai bajnok úszó, Kemény Dénes szövetségi kapitányként háromszoros olimpiai bajnok vízilabdaedző és Vári Attila kétszeres olimpiai bajnok vízilabdázó, a Magyar Vízilabda Szövetség elnöke, a MOB elnökségének tagja is.
A döntéssel kapcsolatban Julio C. Maglione, a FINA elnöke kifejtette: a magyar főváros a valaha volt legjobb világbajnokságot rendezte két évvel ezelőtt, és semmi kétsége afelől, hogy a bizalmat ismét meghálálja.
Dr. Wladár Sándor, a MÚSZ elnöke pedig elmonda miért is ad nagy lökést a magyar úszósportak az újabb rendezés: „Versenyzőink a világ mindent tájáról érmekkel térnek haza, de a saját közönség, rokonok, barátok buzdítása hatalmas plusz motivációt jelent. Rengeteg fiatal ugrik medencébe akár már holnap annak a reményében, hogy ezt egy vizes vb-n sportolóként is átélje” – fogalmazott az olimpiai bajnok sportvezető.