Végéhez ért Rómában a Sette Colli úszóverseny, ahol versenyzőink tovább bővítették az eddigi medálkollekciót, és ma meg sem álltak nyolc éremig, az össztermést tekintve pedig holtversenyben az első helyen végeztünk a pontversenyben a házigazda olasz csapattal együtt. A mai olasz melóból Hosszú Katinka egy első és második hellyel vette ki részét, hiszen 200 vegyesen a világ idei legjobb idejével aratott győzelmet (ami egyben új versenyrekord) emellett 200 háton begyűjtött még egy ezüstöt is. A nap másik aranyérmese Kapás Boglárka, aki 200 pillangón – félig-meddig magyar mezőnyben – állhatott a dobogó legmagasabb fokára, még ugyanebben a számban Jakabos Zsuzsanna ezüstöt Szilágyi Liliána bronzot szerzett. Késely Ajna 200 gyorson harmadik lett, még a férfi mezőnyben Telegdy Ádám 200 háton, Szabó Szebasztián pedig 50 pillangón csapott másodikként célba.
Már a délelőtt is jól indult, hiszen Katka a 200 vegyes előfutamában egy versenyrekorddal melegített be az esti fináléra (2:09.01), ahol végül 2:08.28-as idővel szerezte meg a győzelmet, ami szintén új versenyrekord és nem mellesleg az idei világranglista eddigi legjobbja, amivel saját, nemrég Indianapolisban úszott időeredményét javította meg (2:08.50). 200 háton pedig az olasz Panziera mögött végzett a második helyen (2:08.83).
A női 200 pillangó döntője akár egy magyar bajnoki futamnak is beillet volna, hiszen a legjobb 8 között 4 magyar versenyzőnk ugrott vízbe, akik a dobogót is teljes mértékben kisajátították, hiszen Kapás Bogi első (2:07.71), Jakabos Zsuzsanna második (2:08.94), Szilágyi Liliána harmadik lett (2:09.19), még Berecz Blanka az ötödik legjobb időt úszta (2:11.14).
Késely Ajna pedig a folytatva az éremgyűjtögetést, ma 200 gyorson állhatott a dobogó legalsó fokára (1:58.14).
A fiúknál Telegdy Ádám 200 háton (1:57.53) még Szabó Szebasztián 50 pillangón (23.51) hozott ezüstérmet. Kozma Dominik 200 gyorson (1:47.91), Verrasztó Dávid 200 vegyesen (2:01.02) szerezett majdnem dobogós, azaz negyedik helyet.
Kalmár Ákos a leghosszabb távon 1500 gyorson ötödiknek ért célba (15.13.71), még Horváth Dávid 200 mellen lett 7. (2:12.08).
Ami a mai B döntőket illeti, ott is érdekeltek voltunk, hiszen 200 gyorson Milák Kristóf délelőtt kiszorult a legjobb 8 közül, viszont a B döntőt 1:47.98-cal megnyerte, amivel végül ötödik lett volna az esti fináléban (Kozma Dominik mögött). 200 háton Ilyés Laura állt rajthoz a B döntőben, ahol hatodik lett (2:17.22).
Gratulálunk minden versenyzőnek!
Magyar eredmények – Sette Colli, Róma, 3.nap
FÉRFIAK
200 hát
2. Telegdy Ádám 1:57.53
50 pillangó
2. Szabó Szebasztián 23.51
200 mell
7. Horváth Dávid 2:12.08
200 gyors
4. Kozma Dominik 1:47.91
B döntő
1. Milák Kristóf 1:47.98
200 vegyes
4. Verrasztó Dávid 2:01.02
1500 gyors
5. Kalmár Ákos 15.13.71
NŐK
200 hát
2. Hosszú Katinka 2:08.83
B döntő
6. Ilyés Laura Vanda 2:17.22
200 pillangó
1. Kapás Boglárka 2:07.71
2. Jakabos Zsuzsanna 2:08.94
3. Szilágyi Liliána 2:09.19
5. Berecz Blanka 2:11.14
200 gyors
3. Késely Ajna 1:58.14
200 vegyes
1. Hosszú Katinka 2:08.28