A nemrég átadott kaposvári Csik Ferenc versenyuszodában csaptak össze legjobb junior versenyzők az Ifjúsági Országos Bajnokság első napján, ahol a Budafóka kiválósága, Zombori Gábor rögtön kétszer is dobogóra állhatott, 100 háton egy arannyal, még 100 mellen egy ezüsttel gyarapította gyűjteményét, a lányoknál pedig a Kőbánya versenyzője, Berecz Blanka szerzett két érmet (200 pillangón aranyat, 800 gyorson bronzot) de az egriek is elégedettek lehetnek az eddigiekkel, hiszen 2 egyéni címmel (Szabados Bence és Békési Eszter révén) valamint a váltó elsőséggel együtt ők bizonyultak ma a legeredményesebbnek.
800 női gyorssal indult a délutáni program a kaposvári Csik Ferenc Uszodában, ahol Mihályvári-Farkas Viktória, – aki már a debreceni ob-n is dobogóra tudott állni ebben a számban – aratott magabiztos győzelmet Gál Kincső és Berecz Blanka előtt. A lányoknál a legrövidebb sprint számban, 50 gyorson a győri Safrankó Sára utasította maga mögé a mezőnyt, még a fiúknál Szabados Bence volt a leggyorsabb és egy igen jó idővel – több mint négy tizedet javítva eddigi legjobbján – egyéni csúccsal szerezte meg az első helyet.
100 háton a fiúknál Zombori Gábor állhatott fel a dobogó legmagasabb fokára, mögötte pedig még Kós Hubert csapott másodikként célba. A lányoknál ugyanebben a számban kiélezett csatában győzte le Ugrai Panna a második helyezett Szilágyi Gerdát.
A férfi 200 pillangón, Galyassy Szilárd aratott diadalt, mindösszesen 9 századdal Török Dominik Márk előtt érte el a falat, a női 200 pillangó is hasonlóan szorosra sikerült, itt Berecz Blanka és Hatházi Dóra csatázott nagyot, hiszen 150-nél is szinte egyszerre fordultak, az utolsó méterek után pedig Blanka csapott célba elsőkét, a harmadik helyre – egy nagy hajrá után – pedig Fábián Fanni jött fel.
100 mellen Böhm Sebestyén állhatott fel a dobogó legmagasabb fokára, a mögötte pedig Zombori Gábor szerzett ezüstérmet, a lányoknál ezen a távon Békési Eszter – aki nemrég még az Úszó Bajnokok Ligájában remekelt 200 mellen – aratott magabiztos győzelmet az ifi mezőnyben, akárcsak a debreceni felnőtt ob-n, ahol a 100 és 200 mellet is behúzta.
Az egyéni számokat a férfi 1500 gyors zárta, ahol Kovacsics Márk 3 tizeddel előzte meg Betlehem Dávidot, még a harmadik helyre Fábián Milán ért be.
A 4×100-as mixed gyorsváltó a megszokott nagy küzdelmet hozta, végül az Eger csapata örülhetett, hiszen a Pap Bálint, Szabados Bence, Békési Eszter és Muzsnay Zsófia alkotta csapat több mint egy másodperccel csapott célba a második helyezett Szeged előtt.
Ifjúsági Országos Bajnokság – az 1. nap bajnokai
FIÚK
50 gyors
Szabados Bence (Egri Úszó Klub) 23.05
100 hát
Zombori Gábor (Budafóka) 55.73
200 pillangó
Galyassy Szilárd (Budafóka) 2:00.40
100 mell
Böhm Sebestén (BVSC) 1:03.42
1500 gyors
Kovacsics Márk (UTE) 15:33.27
LÁNYOK
800 gyors
Mihályvári-Farkas Viktória (FTC) 8:42.29
50 gyors
Safrankó Sára (Győri Úszó Egyesület) 26.09
100 hát
Ugrai Panna (Hód Úszó SE) 1:03.16
200 pillangó
Berecz Blanka (Kőbánya Sport Club) 2:11.42
100 mell
Békési Eszter (Egri Úszó Klub) 1:10.14
MIXED
4×100 gyorsváltó
Egri Úszó Klub (Pap Bálint, Szabados Bence, Békési Eszter, Muzsnay Zsófia) 3:38.02