Jól indított a magyar paraúszó válogatott a szeptember 9. és 15. között rendezett londoni paraúszó világbajnokságon, Illés Fanni már az első napon megnyerte a csapat végül egyetlen aranyérmét, és az Európa-bajnoki címe után a világ legjobbja lett 100 méter mellúszásban. Szintén első napon, az újonc Száraz Evelin óriási ováció kíséretében bronzérmet nyert kategóriájában, szintén 100 méter mellúszásban, így a Vasas sportolói első napon két érmet és egy, a világbajnokság első-második helyezettjeinek járó paralimpiai országkvótát is szereztek.
Második napon szintén a Szabó Álmos irányításával működő Vasas Paraúszó Szakosztály sportolója, Pap Bianka szerzett érmet a csapatnak, bronzérmet nyert 200 méter vegyesen. Pap Bianka a világbajnokság utolsó előtti napján címvédőként, 100 méter háton mindösszesen egyetlen századdal csúszott le az aranyéremről és nyert ezüstérmet, az ezüstéremmel a második biztos paralimpiai kvótát szerezve Magyarországnak.
A világbajnokságon hét magyar sportoló indult, és a nevezések, elért időeredmények alapján mind a hét sportoló, Adámi Zsanett, Illés Fanni, Konkoly Zsófia, Pap Bianka, Száraz Evelin, Iván Bence és Tóth Tamás is elérte a szükséges MQS szintidőket, ott lehetnek a tokiói paralimpiai játékokon 2020-ban.
Dr. Sós Csaba szövetségi kapitány értékelése alapján a magyar csapat összességében jól teljesített, a nemzetközi mezőny pedig láthatóan erősödött, nagyon sok újonc, fiatal versenyző tűnt fel.
„A londoni olimpiai uszoda újra szerencsét hozott a magyaroknak, hiszen hét évvel ezelőtt Sors Tamás paralimpiai bajnok lett itt, Tóth Tamás pedig ezüstérmes. Most, az akkor kevésbé sikeres Illés Fanni hét év után visszatért és nem hagyta aranyérem nélkül távozni a magyarokat, hát így kell méltón visszatérni és megmutatni mindenkinek! Érdekes, hogy Tóth Tamás, aki akkor nagyon fiatalon nyert itt érmet, ma a kategóriája rutinos rókája, viszont ez a kategória fejlődött a leggyorsabban, itt indultak a legtöbben. Azt gondolom, hogy megfelelő munkával még mindig van tehetsége és lehetősége arra, hogy Tokióban is dobogó közelben legyen. Konkoly Zsófira is büszkék lehetünk, hiszen az elmúlt négy évben testileg és lelkileg is átesett egy pubertáson, és amit ezen a világbajnokságon mutatott, az nagyon bíztató, éppen jó irányban halad testileg is a fejlődésben ahhoz, hogy Tokióban akár megismételje a riói sikerét. Ugyanígy Iván Bence, aki még fiatal, az edzőtáborokat kihagyva érettségizett. Ezek igenis számítanak a felkészülésben, mindazonáltal az IPC klasszifikációs felülvizsgálataiban Bence kategóriája is sokkal nehezebb lett, és még így is sikerült a döntők közelébe jutnia. A fiatalok között berobbant Száraz Evelin, aki, ha így folytatja, hamarabb érheti el a tehetségének megfelelő eredményt, mint azt maga is gondolná. Bátran és felkészülten vágott neki élete első világbajnokságának és mindjárt bronzéremmel megy haza. Az Ő esetében látszik, mennyit számít, hogy pici gyerekkora óta, tudatosan alapozták erre a sportágra, így mire Szabó Álmoshoz került, a profi csapatba, már gyorsabban lehetett haladni a felkészítésében. Adámi Zsanett kategóriájában is voltak változások, a két negyedik hellyel szintén nincs helye az elégedetlenkedésnek. Pap Bianka szintén átment a riói paralimpia óta egy korosztályos fejlődésen, ezen a világbajnokságon nem a legjobbját mutatta, és így is két érmet nyert. Az aranyérem neki most nem sikerült ugyan, de Bianka éppen az a versenyzőtípus, aki ettől a minimális különbségtől úgy fel tudja szívni magát, hogy az csak a javára válik, és mi örömmel fogjuk nézni!”
Szabó László, a Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) elnöke elégedett a paraúszók két kvótájával. „Az angolok újra megmutatták az egész világnak, hogy milyen nagyszerű társadalmi hatása van egy olimpia és paralimpia rendezésnek. Hét évvel a londoni játékok után nemcsak a fogyatékkal élők integrációjában, de a parasport versenyszervezésekben is erőlködés nélkül, magas színvonalon, példaértékű emberi odafigyeléssel tudják lenyűgözni a sportolókat és a szurkolókat egyaránt. Nem könnyű a paralimpiai játékok előtt egy évvel világbajnokságot rendezni, hiszen ezen a versenyen mindenki ott akar lenni, felmérni még utolsó alkalommal az ellenfeleket. Nem könnyű éppen ezért versenyezni sem, hiszen itt már minden versenyző éhes, akarja a sikert, ami az önbizalmának is fontos alapja lehet a jövő évi paralimpián. Gratulálok a sportolóknak, edzőiknek, minden sportszakembernek, akinek a munkája benne van, hogy megállták a helyüket a mezőnyben és büszke vagyok rá, hogy töretlenül a világ legjobb úszói között tartják számon a magyar paraúszókat! Külön gratulálok a két paralimpiai kvótához Illés Fanninak és Pap Biankának, Fanni világbajnoki címe példázza, hogy feladni sosem érdemes!”
Eredmények:
A londoni világbajnokságon 2019. szeptember 9. és 15. között 80 ország 650 versenyzője indult.
Illés Fanni (Vasas) edzője: Szabó Álmos
100 méter mell (SB4) 1. helyezés – paralimpiai kvóta
100 méter gyors (S6) 8. helyezés
200 méter vegyes (SM6) 13. helyezés
100 méter hát (S6) 9. helyezés
Pap Bianka (Vasas) edzője: Szabó Álmos
200 méter vegyes (SM10) 3. helyezés
400 méter gyors (S10) 5. helyezés
100 méter gyors (S10) 9. helyezés
100 méter hát (S10) 2. helyezés – paralimpiai kvóta
Száraz Evelin (Vasas) edzője: Szabó Álmos
100 méter mell (SB5) 3. helyezés
200 méter vegyes (SM6) 12. helyezés
100 méter hát (S6) 11. helyezés
Adámi Zsanett (UTE) edzője: Magyarovits Zoltán
100 méter hát (S2) 4. helyezés
50 méter hát (S2) 4. helyezés
Konkoly Zsófia (PSN Zrt.) edzője: Jancsik Árpád
100 méter hát (S9) 6. helyezés
100 méter pillangó (S9) 7. helyezés
400 méter gyors (S9) 7. helyezés
200 méter vegyes (SM9) 9. helyezés
Iván Bence (PSN Zrt.) edzője: Jancsik Árpád
200 méter vegyes (SM6) 9. helyezés
100 méter mell (SB6) 10. helyezés
Tóth Tamás (Vasas) edzője: Horváth Péter
100 méter hát (S9) 8. helyezés
100 méter pillangó (S9) 16. helyezés
200 méter vegyes (SM9) 5. helyezés
50 méter gyors (S9) 17. helyezés
Budapest, 2019. szeptember 15.
A Magyar Paralimpiai Bizottság közleménye