Örömteli híreket osztott meg a LEN Bureau szombati üléséről dr. Szabó Tünde sportért felelős államtitkár, aki az Európai Úszószövetség két hete megválasztott alelnökeként első ízben vett részt a LEN vezérkar ülésén. A szervezet történetében először mind az öt vizes sportág technikai bizottságában lesz magyar képviselő – és további bizottságokban is ott ülnek majd a magyar szövetségek nomináltjai.
Gyakorlatilag az összes magyar jelölt bekerült a LEN különböző testületeibe – az öt legfontosabb, az egyes sportágak versenyeit felügyelő technikai bizottságok mindegyikében lesz hazai képviselő, amire még nem volt példa korábban.
Az úszóknál a kiváló edző és egyetemi oktató, Kovácshegyi Ferenc, a vízilabdázóknál az olimpiai bajnok Molnár Tamás, a műugróknál az egykori válogatott, később tekintélyes pontozóbíró Kelemen Ildikó, a műúszóknál a versenyszervezésben is rendkívül tapasztalt nemzetközi bíró Vizi Judit, míg a nyíltvízi úszóknál az egykori versenyző, az elmúlt időszakban versenyeken bíráskodó Lázár Rita került a beválasztottak közé.
Külön kiemelendő, hogy a második négyéves ciklusát kezdő Molnár Tamás a vízilabdázóknál immár a bizottság alelnökeként tevékenykedik majd. (Megjegyzendő, hogy csaknem két évtized után véget ért a Lonzi-éra: a legendás olasz sportdiplomata többé nem irányítja a LEN TWPC-t, utódja a spanyol Angel Moliner lett.)
„Magyarország tekintélye és befolyása az Európai Úszó Szövetségben talán még sohasem volt ennyire jelentős, mint ebben az időszakban” közölte dr. Szabó Tünde. „Az elmúlt évek sportdiplomáciai munkája, a megannyi, óriási sikerrel megrendezett esemény mind-mind hozzájárultak ahhoz, hogy Paolo Barelli elnök úr és vezető társai kivétel nélkül elfogadják a magyar javaslatokat. Fontos volt Wladár Sándor elnök úr és a MÚSZ-delegáció szeptemberi római látogatása, illetve a kongresszus óta zajló egyeztetések is – ennek köszönhető, hogy a következő négy évben gyakorlatilag nem születhet fontos döntés a LEN-ben magyar részvétel nélkül.”
A technikai grémiumok mellett további magyar képviselőknek is fontos szerep jut majd: dr. Fürstner József továbbra is az orvos-bizottság tagja, a kétszeres olimpiai bajnok vízilabdázó Madaras Norbert a marketing-bizottságban tevékenykedhet, dr. Salamon Ferenc a kitüntetésekről döntő testület tagja marad, míg Csurka Gergely a LEN sajtófőnökeként hivatalból a médiabizottságban dolgozik tovább (utóbbi három testület teljes névsorát később teszi közzé a LEN). A LEN Bureau tagjait egyébként kijelölik egy-egy bizottsággal való kapcsolattartásra, és Szabó Tünde a média-testület munkáját felügyeli majd.
Az ülésen az is eldőlt, hogy a következő LEN Kongresszusnak Budapest ad otthont, de nem az eredetileg javasolt időpontban, a jövő májusban esedékes Európa-bajnokság időszakában, hanem 2021 szeptemberének végén.
„Úgy gondoltuk, az idén novemberre halasztott választó kongresszus után fél évvel nem igazán érdemes egy újabb összejövetelt tartani” indokolt Szabó Tünde. „Szeptemberben az olimpia, illetve a júniusi FINA kongresszus után sokkal több mindenről eshet szó, ami fontos az európai úszósport számára. Mi pedig örömmel vállaljuk a kongresszus őszi megrendezését, jelezve, hogy Magyarországra mindig számíthat a LEN.”