Kínában debütált a FINA új sorozata, azaz az Úszó Bajnokok Ligája (FINA Champions Swim Series), melynek első versenynapján számos olimpiai, világ- és Európa-bajnok, világcsúcstartó és ranglistavezető állt rajthoz.
Az új pénzdíjas megmérettetés különlegessége, hogy csak döntőket tartanak és egy számban csak 4 klasszis csaphat össze a nemzetközi szövetség meghívása alapján, így természetesen nem hiányzott Hosszú Katinka sem, aki itt most egyedül képviselte a magyar színeket, és ahogy eddig megszokhattuk tőle, egy nem akármilyen versenyprogramot produkált, hiszen sorozatban 4 egyéni számban plusz egy váltóban is vízbe ugrott a nyitónapon. Elsőként 400 gyorson kezdett, ahol kiélezett csatában diadalmaskodott (4:05.16) 5 századdal a kínai Li Bingjie előtt. Ezt követte a 100 hát, ahol végül negyedikként csapott célba (1:02.99), majd 200 pillangón egy harmadik (2:11.95), még 200 gyorson ismét egy negyedik helyet szerzett (2:02.56). A nap zárásaként pedig egy úszósztárokkal teli 4×100 mixed gyorsváltó következett, ahol az Andrei Minakov, Chad Le Clos, Hosszú Katinka és Li Bingjie alkotta csapat a második helyet szerezte meg. És még koránt sincs vége, hiszen holnap zárul a verseny Kínában, ahol Katinka újra színre lép!