Az első három nap termése lett a végleges: a magyar csapat egy arany-, három ezüst- és két bronzéremmel távozik Kazanyból, az utolsó nap a női 4×200-as gyorsváltó 5., 400 vegyesen Török Dominik Márk 6., míg 100 mellen Békési Eszter a 7. helyen zárt – míg Magyarország 7. lett az éremtáblázaton.
A zárónapon az elmúlt három évben jól pörgő 4×200-as gyorsváltónkban bíztunk leginkább, illetve a férfi vegyesváltóban is, hátha – ám már a délelőtt kissé fancsali ábrázattal vettük tudomásul, hogy a srácok egyetlen századdal lemaradtak a fináléról (ahol a törökök az 1-es pályán lettek bronzérmesek, azaz este akár másként is alakulhatott volna).
A lányoknál pedig kiderült, hogy a mezőny jóval masszívabb, mint a korábbi években – és hát mitagadás, egy Késely Ajna (16 junior Eb-arany) is jól jött volna motornak. Így Szőke Zita a második kétszáz feléig némi reményt adott, ekkor másodikként fordult, ám aztán kiderült, sprinterként nem igazán specialistája ennek a távnak, így végül az 5. helyért harcolhattunk csupán, amit végül sikerült behúzni.
Addigra már túlvoltunk a két egyéni döntős szereplésén, a 200 pillangón ezüstérmes Török Dominik Márk 400 vegyesen állt helyt becsülettel, egyéni csúccsal lett 6., míg Békési Eszter 100 mellen lett hetedik. Szabados Bence a programot indító 50 gyorson századokra volt a finálétól, ám végül 10. lett a középdöntőben, így nem úszhatott újra.
A válogatott végül 1-3-2-es éremmutatóval lett 7. az éremtáblázaton (kétségtelen, a jelenlegi csapatban nincs két olyan felnőttszinten is kimagaslónak számító tehetség, míg az aranyakat az elmúlt három évben folyamatosan szállító, de a korosztálytól tavaly búcsúzó Milák Kristóf és Késely Ajna). Az oroszok óriási fölénnyel végeztek az élen, 37 éremmel, közte 15 arannyal, míg az elmúlt években kissé hullámvölgyben lévő németek és olaszok az idén újra a hagyományaikhoz méltóan szerepeltek, egyaránt 7-7 Eb-címet gyűjtve.
A legnagyobb tizenéves tehetségek az idén még egyszer bizonyíthatnak: augusztus 20. és 25. között Budapesten következik a junior világbajnokság a Duna Arénában.
Nyilatkozatok
Török Dominik Márk:
„Elégedett vagyok az időmmel, hiszen egyéni csúcsot úsztam, igaz szerettünk volna bemenni 4:20 alá, ez most pár századon múlott. Nyilván nem ér fel a 200 pillangó ezüstjéhez, de ennek is nagyon örülök, hiszen év elején még 4:30 feletti időket úsztam 400 vegyesen, ahhoz képest ez most nagyon biztató, de még tovább szeretnék javítani, akár már a budapesti vb-n!”
Békési Eszter:
„Ezt a százat most valahogy jobbnak éreztem mint a kétszázat, ott nem sikerült annyira a hajrá, itt most jobb volt, bár még itt sem volt az igazi, de legalább már az egyéni csúcsom közelében úsztam. Mindenképpen javítani kell ezen még, de ebben most ennyi volt.”
4×200 gyorsváltó
Gál Kincső:
„Nagyon erős volt ez a mezőny, meg ez az egész ifi Eb szerintem erősebb, mint tavaly, de úgy érzem, megtettünk mindent, és szerintem kimaxoltuk ezt a váltót.”
Szőke Zita:
„Utolsó nap, így már mindenki nagyon fáradt, és ahogy Kincső mondta, mindenki a teljes szívét beleadta, úgyhogy gratulálok a lányoknak.”
Nagy Réka:
„Nagyon büszke vagyok, hogy ennek a váltónak a tagja lehettem és képviselhettem Magyarországot, szerintem az a cél és a fő feladat, hogy mindenki a szívét-lelkét beleadja, úgyhogy ez sikerült, így többet nem is kívánhatunk.”
Fábián Fanni:
„Mindent megpróbáltunk kihozni magunkból, és örülök, mert jó ez az ötödik hely. Nyilván utolsó nap és már nagyon sokat úsztunk, és mindenki nagyon fáradt, de ezután a legtöbbünknek jön egy kis pihenés.”
Magyar döntősök
Férfiak
400m vegyes
6. Török Dominik Márk 4:20.03
Nők
100m mell
7. Békési Eszter 1:09.17
4x200m gyors:
5. Magyarország 8:10.96
(Gál Kincső, Szőke Zita, Nagy Réka, Fábián Fanni)