Csendesebbre sikerült a kazanyi junior Európa-bajnokság utolsóelőtti napja magyar szempontból: két 5. helyezés volt a „csúcstermék” Zombori Gábor (200 hát) és Fábián Fanni (200 gyors) jóvoltából, míg Hatházi Dóra 7. lett 100 pillangón.
Halovány éremesélyt az EYOF-győztes Zombori Gábor 200 hátas fellépése jelentett, ám érződött, az egy évvel idősebbek erősebbek nála – ami a fordulóknál is látszott: az első százon még az élmezőnnyel tudott menni, a harmadik ötvenen azonban nagyon elmentek tőle, a dicséretes hajrá az 5. helyhez volt elég.
Fábián Fanni végig ötödikként haladt, és végül ebben a pozícióban érte el a falat 200 gyorson, a negyedik hely még belátható távolságon belül volt (0.19), az érem már nem.
Hatházi Dóra száz pillangón keresett némi vigaszt a 200-as csalódás után (hiába volt harmadik az előfutamban, volt nála két jobb magyar), s végül a 7. helyen csapott a célba, egyetlen századra a hatodiktól.
Nyolcszáz gyorson Fábián Milánt a nevezési ideje miatt a délelőtti futamokba sorolták, az ott elért eredményével végül összesítésben a 9. helyen zárt.
A finálékat felvezető elődöntő-özönből sajnos ezúttal csupán egy magyar érte el a csatlakozást, Békési Eszter 100 mellen kvalifikált hetedikként. Ami a többieket illeti, Safrankó Sára 50 gyorson lett 10. (0.06-ra volt a legjobb nyolctól), 100 háton Szilágyi Gerda 11., 100 pillangón Bukovics Milán 12., Szabados Bence 13. lett, 200 vegyesen a 10. Szabó-Feltóthy Eszternek kevés hiányzott (27 század), a 12. Nagy Rékának több. Böhm Sebestyén hatodikként jutott volna tovább 100 mellen, azonban bemozdult a rajtnál, így sajnos kizárták.
Nyilatkozatok
Zombori Gábor:
„A tegnapi középdöntőben valahogy jobban éreztem magam, és most csak egy századot sikerült faragnom abból az időből. Az egyéni csúcsomtól bő két tizedre maradtam el, úgyhogy ezt a hátúszást és delfinezést össze kell rakni a budapesti vb-re, valamiért most a gyors jobban ment. Lehet a tegnapi 4×200-as férfi gyorsváltó is kivett belőlem, de ez a 200 hát most eléggé fájt.”
Fábián Fanni:
„Már azért nagyon érzem, hogy ez a negyedik nap, és gyűlik ilyenkor a feszültség is bennem, de nem gondolom ezt most rossz eredménynek. A következő világversenyre koncentrálok, azaz az augusztusi budapesti junior vb-n szeretnék minél jobban szerepelni.”
Hatházi Dóra:
„Egy picit jobban szerettem volna úszni, bár azért nem volt rossz ahhoz képest, hogy nem ez a fő számom, és tavaly ebben a számban döntőbe sem kerültem. Most talán a végén a benyúlásom nem sikerült eléggé, de összességében elégedett vagyok.”
Magyar döntősök, 4. nap
Férfiak
200m hát
5. Zombori Gábor 2:00.06
Nők
200m gyors
5. Fábián Fanni 2:00.70
100m pillangó
7. Hatházi Dóra 1:00.63