Az Úszó Bajnokok Ligájában Késely Ajnának és Milák Kristófnak is sikerült megszereznie első diadalát, méghozzá hazai közönség előtt a Duna Arénában. (Az első állomáson, Kínában, Hosszú Katinka aratott győzelmet ebben a sorozatban). A FINA új, meghívásos szériájának budapesti állomásán egy nem mindennapi show keretében és őrületes hangulatban csaptak össze a bajnokok.
Már az első számnál igazi parádé volt a lelátón, ahol Késely Ajna hálálta meg a közönség őrületes szurkolását és 400 gyorson több mint másfél másodperces, magabiztos előnnyel csapott célba elsőként (4:05.92) a kínai Wang előtt.
Ezután jött Milák Kristóf és Cseh László, valamint két nagy vetélytárs, az olimpiai bajnok, Chad Le Clos és az olimpiai ezüstérmes Masato Sakai. A táv első felében a dél-afrikai fordult előnnyel, aztán Milák Kristóf robbantott, majd óriási hangorkán közepette, közel két másodperces előnnyel az első helyen ért célba (1:53.64), megelőzve a japánt és a dél-afrikait, illetve a 4. helyezett Cseh Lászlót.
200 mellen az Békési Eszter már a debreceni ob-n is brillírozott, itt most szintén sikerült remekelnie, így az egriek ifjú tehetsége, őrületes hajrával és egy egyéni csúccsal a második helyet szerezte meg az orosz világbajnok, Yulia Efimova mögött.
200 háton két magyar versenyzőnek is szurkolhattunk, hiszen Hosszú Katinka és Burián Kata is színre lépett. Szoros verseny volt, ám most az olasz Margarita Panziera bizonyult a leggyorsabbnak, Katinka másodiknak (2:08.16) még Burián Kata a negyedikként csapott célba (2:09:00).
A férfi 200 gyors is igazán hangosra sikeredett, hiszen az egyik nagy közönség kedvenc Kozma Dominik is rajtkőre állt, és óriási csatában végül a harmadik helyet szerezte meg (1:47.12).
A végére is maradt izgalom, hiszen a váltókban – sorsolás után – a különböző nemzetek alkottak csapatot vegyesen, és két magyar is újra vízbe ugrott. Végül a 4×100-as mixed gyorsváltóban, Cseh László csapata (Matt Grevers, Etiene Medeiros, Holly Hibbot) a második lett, még Késely Ajnáék (Mehdy Metella, Pieter Timmers, Yuliya Efimova) a harmadik helyet szerezték meg.
Holnap jön a folytatás!