Jó kis izgalmak után, remek hajrával végül csak begyűjtötte az ezüstérmet Késely Ajna 800 gyorson, nagyot harcolva a második helyért az ezen a távon verhetetlennek tűnő olasz, Simona Quadarella mögött.
Ellenben bosszankodtunk egy keveset, mert 1. Holló Balázs fenomenálisan jött a 400 vegyes végén, de orosz vetélytársának jobban jött ki a fal, így 15 századdal a negyedik helyre szorult (Gyurta Gergő hetedikként zárt); 2. Bohus Ricsi parádés országos csúcsot repesztett 100 háton, 8. lett, mégsem döntős, ugyanis ellentétben a vb-vel, ahol a nyolc legjobb idő kvalifikál, az Eb-ken az egyes elődöntők első két helyezettje védettséget élvez, azaz Ricsi hiába úszott jobbat az olasz Sabbioninál, utóbbit az első előfutam második helye megmentette.
Vigaszként annyi, hogy Hosszú Katinka első helyen viharzott döntőbe 100 vegyesen – Jakabos Zsu itt visszalépett a középdöntőtől, Bordás Bea pedig 16. lett 50 pillangón.
És nézzük, mint mondtak az est főszereplői!
Késely Ajna, ezüstérem, 800m gyors:
“Azért az ellenségemnek sem kívánom az érzést, amikor rájövök, hogy elszámoltam a hosszokat. Huszonötösben annyiszor kell fordulni, ez párszor előfordult már velem… Na mindegy, egyébként nagyon örülök, egyrészt sikerült javítanom két másodpercet a legjobbamon, másrészt sikerült közel maradnom Simonához (Quadarella, az aranyérmes), úgyhogy nagyon kíváncsian várom, mi lesz 400-on.”
Holló Balázs, 4. hely, 400m vegyes
“Ezt nem hiszem el… Megpróbáltam másként úszni, mint reggel, egy kicsit erősebben menni az utolsó százon, azt hittem, el tudom őket kapni, de sajnos nem jött össze. Elkeserít, hogy ez a másfél tized nem engem segített.”
Gyurta Gergely, 7. hely, 400m vegyes
“Megpróbáltam mindent kiúszni magamból, de ebben az évben nyilvánvalóan az 1500-ra készültünk, aminek meg is lett az eredménye, hiszen megvan az olimpiai A-szint. De ha azt nézzük, hogyha közel úszom itt a legjobb időmhöz, akkor simán megvan a dobogó.”
Hosszú Katinka, 1. helyen jutott tovább 100m vegyesen
“Lassú vagyok. Persze, ez a súlyzós edzések ára. A hosszabb távokon ez még valamelyest kompenzálható, sprint távon kevésbé. De holnapra jobb leszek.”
Bohus Richárd, 8. hely, 100m hát (a szabályok miatt nem döntős, az első előfutam másodikja automatikusan finalista, bár gyengébbet úszott Ricsinél)
“Fülig ér a szám, és azt érzem, hogy van még ebben az úszásban. Nem vagyok csalódott vagy elégedetlen, így álltak a csillagok, hogy most nem jutottam döntőbe, de legközelebb nekem fognak kedvezni.”
1500 gyorson Kalmár Ákos ismét kiváló teljesítménnyel rukkolt elő, és szintén ötödikként kvalifikált – ő holnap finálézik.
További eredmények:
400 vegyes – Bernek Péter 23. hely
100 vegyes – Szabó-Feltóthy Eszter 41. hely
100 hát – Telegdy Ádám 24., Szentes Bence 35., Németh Nándor 39. hely
200 gyors – Kozma Dominik 18., Németh Nándi 23., Zombori Gábor 29. hely
200 mell – Horváth Dávid 10. hely