Eddig egy-egy világversenynek volt saját kabalafigurája, mostantól a magyar úszósportnak is lesz egy állandó „kísérője” – a MÚSZ nyílt pályázati úton kívánja kiválasztani a sportág kabalafiguráját, a győztes félmilliós jutalomra számíthat.
Kabalapályázatot hirdet a Magyar Úszó Szövetség: lehet jelentkezni rajzos ötletekkel, tervekkel (stílszerűen Gyermeknapig, vagyis) egészen május 26-án 12 óráig. A kabalafigurákat a jövőben a hazai viadalokon érmes versenyzők vehetik át, illetve a közönség is megvásárolhatja, a bevételt pedig az utánpótlás-nevelésre fordítja a szövetség.
A beérkezett pályamunkákat egy bíráló-bizottság értékeli, tagjai között ott lesz Kovács Ágnes olimpiai bajnok, az úszó Olimpiai Bajnokok Testületének delegáltja, a MÚSZ és sportolói bizottságának képviselője, továbbá két neves művész, egyetemi oktató: Koós Pál, egyetemi docens, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem Design Intézetének Igazgatója, Ferenczy Noémi díjas formatervező művész és Auth Attila grafikusművész, a Magyar Képzőművészeti Egyetem Grafika Tanszékének egyetemi adjunktusa, valamint (a praktikussági, megvalósíthatósági szempontok szem előtt tartása kapcsán) a korábbi világversenyek kabaláinak gyártásában fontos szerepet vállalt Kéri Kft. képviselője.
A bizottság hat pályaművet választ ki első körben, az alkotóknak ezután egy még részletesebb, mindenre kiterjedő tervet kell benyújtaniuk, miközben online is indul egy közönségszavazás, az itt szerzett első hely egy szavazatot ér a végső bírálási folyamatban. A győztest a Magyar Úszás Napján, június 16-án jelenti be a MÚSZ – a nyertes pályamunka félmillió forintos díjazásban részesül, míg a többi finalista szállodautalványokat kap, valamint tiszteletjegyeket az augusztusi junior úszó világbajnokságra, illetve az októberi Világkupára.