Kezd a vakációt önkénteskedéssel, szerezz barátokat, akikkel akár az egész nyarat együtt töltheted! Tarts velünk a nyíltvízi úszó Világkupa sorozat balatonfüredi állomására, és segítsük együtt Rasovszky Kristófék sikeres szereplését. 2020-ban ismét olimpia, ezúttal Tokióban. A következő ötkarikás játékok bajnokai ott úsznak a mezőnyben.
Idén négy nagyobb nemzetközi úszóversenyt rendez Magyarország. Teljesítsd velünk a „Grand Slam-et” (Champions Swim Series, nyíltvízi VK, junior úszó vb, úszó VK)! A Champions Swim Series után ezúttal a Balatonra várunk, a második állomásra. Azoknak az önkénteseknek, akik mind a négy eseményen segítik a munkát, a szervezők válogatott úszók által dedikált ajándékot ajánlanak fel.
Önkéntesmunka: pozícióktól függően, már 2019. június 10-től, de a legtöbb önkéntesre a versenynapon számítanak a szervezők.
A verseny időpontja: 2019. június 15., szombat
A szervezők az önkénteseknek ruházatot és étkezést biztosítanak, valamint korlátozott számban SZÁLLÁS is rendelkezésre áll. Akinek szállásigénye van, jelentkezésekor tüntesse fel. Az utazást önállóan kell megoldani.
A jelentkezésnél megadott időszakok tájékoztató jellegűek, később pontosítjuk őket.
FONTOS! Az időpontok feltöltésénél vegyétek figyelembe, hogy mikor zajlik a verseny, ekkor van szükség a legtöbb önkéntesre.
Akik a teljes héten velünk tudnak tartani, azok előnyt élveznek a beosztásnál és a szállások elosztásánál.
Időpont:
június 15.
Helyszín:
Balatonfüred, hajóállomás
Jelentkezési feltétel:
Betöltött 16. életév
Előny: az esemény teljes időtartam alatt rendelkezésre állás, angol nyelvtudás
Jelentkezési határidő:
2019. május 25., szombat 23:59
A jelentkezéseket a határidő lejárta után bíráljuk el!
Események és időpontok:
2019. június 10., hétfő, -4. nap: előkészületek, résztvevők érkezése
2019. június 11., kedd, -3. nap: előkészületek, résztvevők érkezése
2019. június 12., szerda, -2. nap: előkészületek, résztvevők érkezése
2019. június 13., csütörtök, -1. nap: előkészületek, résztvevők érkezése, edzés
2019. június 14., péntek, 0. nap: előkészületek, edzések
2019. június 15., szombat, 1. nap: versenynap
Jelentkezési módja:
Regisztrálj a http://sportonkent.hu/ oldalon, töltsd ki az adatlapod, majd jelentkezz az eseményre az események fül alatt és legyél önkéntes!