Diszkréten, mondjuk úgy, nem sok vizet zavarva köszönt el a magyar csapat a rövidpályás világbajnokságtól Abu Dhabiban: a zárónapon sem Telegdy Ádámnak, sem Békési Eszternek nem sikerült kiharcolnia a döntőbe jutást, azaz kivételesen érem nélkül zártuk az eseményt. Sós Csaba szövetségi kapitány amondó: több tényezőn múlt ez, de a Covid-helyzet, illetve az, hogy az idén ez már a negyedik világverseny volt, kissé behatárolta a lehetőségeket.
Telegdy Ádám (200m hát, 1:52.61, 12. hely)
„Akárhogy is nézem, amióta járok ezekre az év végi rövidpályás versenyekre, sehogysem sikerült kihozni magamból a legjobbat. Valahogy nem tudom annyira komolyan venni, mint a nagypályás versenyeket, amiben talán az is benne van, hogy pontosan tudom: a fordulók és a sok delfinezés miatt automatikusan hátrébb sorolódom olyanokhoz képest, akiket ötvenesben gond nélkül megelőzök.”
Békési Eszter (200m mell, 2:23.06, 15. hely)
„Pedig a melegítés közben nagyon jól éreztem magam, és az úszás is jól ment érzésre, bár utólag láttam, hogy az első száz méteren ment el minden esély, mert nagyon lassan kezdtem. Az ír lányra figyeltem mellettem, ő elsősorban százon jó, úgy gondoltam, ha el tudok menni vele, akkor elég gyors lesz a kezdés, de mint kiderült, ő sem úszta a remélt tempót. Sajnálom, mert az egyéni csúcs környéki idővel bejuthattam volna, délután pedig mindig jobban is megy.”
Sós Csaba szövetségi kapitány
„Sajnos kicsit korábban ért véget ez a világbajnokság, mint gondoltuk, azért reméltem, hogy ma még úszhatunk döntőt, de úgy látom, hogy részben a Covid-helyzet miatt, részben azért, mert ez volt idén a negyedik világverseny, egy kicsit elfogytunk mostanra. Nyilván érmet reméltem én is, elsősorban Szabó Szebasztiántól, hiszen fantasztikus formában volt az Európa-bajnokságon, de ő ugye elsősorban az ötvenes számokban jó, ott pedig el kell fogadni azt, hogy néhány tizeden múlik, első vagy, vagy hatodik. Emlegethetném a Covidot is, neki ez talán be is tett, de összességében nem lenne igazságos mindent arra fogni, hiszen nagyobb távlatban mi sokkal korábban kezdhettünk el edzeni, mint a riválisok, és az újabb lezárások sem érintették a lehetőségeinket – igaz, azt is meg kell említeni, hogy a világ közvetlen élvonala kizárólag nekünk köszönheti, hogy tavaly ősszel egyáltalán versenyezhetett, és nem kellett kidobnia az egész évet, amikor heteken át vendégül láttuk az ISL-t Budapesten.
Azt reméltem, hogy ezen a vébén a csapat háromnegyede legalább képes lesz döntőt úszni, de csak felének sikerült, és ez is leginkább a két női váltónak volt köszönhető. A lányok közül egyedül Jakabos Zsuzsinak sikerült fináléba kerülni, a fiúknál Szebi kétszer is döntőt úszhatott, ami Covid ide vagy oda, mégiscsak jó teljesítmény egy világbajnokságon, és a fiatalok közül akadtak ígéretesebb teljesítmények. Összességében látnunk kell, hogy míg a nagypályás versenyeken általában az úszóink kilencven százaléka csúcsformában versenyez, és előrébb végez, mint a világranglistás helyezése, addig huszonötösben fordul a kocka. Ez egy külön világ, nagyon komoly rutinnal lehet komolyabb eredményeket elérni, és adottság kérdése is a jobb szereplés, az itt az élbolyban végzők fele ötvenesben jóval hátrébb zár. Jakabos Zsu, Szabó Szebi végignyomta az őszt, Világkupák, ISL, nem véletlen, hogy nekik ment a legjobban itt. Ez egy örök vita az edzők között is, hogy érdemes-e a rövidpályás szezonra komolyabban ráfeküdni, vagy sem – nyilván az ötvenes medence marad mindig is a legfontosabb. Ha meg akad egy ilyan év, amelyikben négy világverseny is van, a mi merítési lehetőségeink mellett nem csodálható, a legutolsóra már nem marad annyi erő a fiatalokban sem, holott a rövidpályás ob-n, csúcsformában elért időikkel többen döntőt úszhattak volna itt is. Ebben most ennyi volt, jövőre már májusban világbajnokság, augusztusban Európa-bajnokság, azaz lesz mire készülni.”
