Milák Kristóf a második idővel döntős 100m pillangón – de persze ez a nap arról marad nevezetes, hogy Cseh László utoljára ugrott versenymedencébe: az élő legenda 7. helyen ért célba aztán 200 vegyesen, melynek győztese, a kínai Vang Sun egy mély meghajlással tisztelgett előtte a verseny után. Másik finalistánk, Telegdy Ádám élete eddigi legnagyobb sikerét érte el azzal, hogy 5. lett 200 háton – ugyanezen a távon Burián Katának sajnos nem sikerült a finálé, 10. lett a középdöntőben. Szabó Szebasztián szintén búcsúzott, ő maradt 14. 100 pillangón.
Magyar szempontból 2021. július 30. egyértelműen egy legendás pályafutás záróakkordja miatt marad emlékezetes: péntek délelőtt utoljára állt rajtkőre úszóversenyen Cseh László. A 19 éves felnőtt pályafutása során ötödik olimpiáján induló világklasszis a tizedik döntőjében volt érdekelt, igaz, ellentétben az előző kilenccel – melyek során hatszor ért be érmesként – most nem volt esélye a dobogóra; ezt nem is várta tőle senki.
Az úszóvilág már így is általános csodálattal illette, hogy 35 évesen még kiharcolta a finálét – az örömúszás jegyében pedig Laci másodiknak fordult pillangón és háton is, ám az egyértelmű volt, hogy a táv második felében jönnek a fiatalok (a mezőnyben 7-13 évvel ifjabbak versengtek rajta kívül). Mellen el is mentek mellette, de azért gyorson odapörkölt, még egyszer, utoljára, és sikerült 2 századdal lenyúlnia az új-zélandi Clareburtöt – utóbbi hároméves volt, amikor Laci az első felnőtt Eb-jén úszott… –, hogy mégse nyolcadikként jöjjön ki varázslatos pályafutása záróversenyéről.
Még egy kicsit időzött a vízben, aztán kiszállt a partra, megköszönte a csapattársak harsány támogatását, majd elindult az olimpiai bajnoki címet remek úszással megszerző kínai Van Sun felé, hogy gratuláljon neki…
Aki már várta – és egy hatalmas meghajlással tisztelgett Lacinak. Ha akadt igazán méltó momentuma ennek a délelőttnek, az mindenképpen ez volt: 19 év lezárása, benne öt olimpia, kilenc világbajnokság, tíz Európa-bajnokság, a rövidpályás eseményekkel együtt 71 érem, ebből hat a játékokról, két világbajnoki cím, 13 nagypályás és 19 rövidpályás Eb-arany – klasszikus életmű, amely kitörölhetetlen nyomot hagyott az egyetemes úszósportban is.
Nyilván hosszabb méltatást érdemel Telegdy Ádám is, aki kissé e nagy esemény árnyékában nem csupán a nap, de saját pályafutása legjobb eredményét érte el azzal, hogy 5. helyen végzett a 200 hát döntőjében. Sokkal jobbra nemigen volt esélye, mert a három „bölény” (Rilov, Murphy, Greenbank) nagyon komolyan kilóg a mezőnyből, és a másik amerikai, Mefford is más szint még. Ugyanakkor Ádám végig stabilan tartotta az 5. helyet, ismét kiváló időt hozott (1:56.15), és azért jegyezzük meg, hogy olyanokat tartott maga mögött, mint a japánok korábbi világbajnoka, Rioszuke Irie, vagy Európa egykori ura, a lengyel Radoslaw Kawecki.
Ami a középdöntősöket illeti, Milák Kristóf hozta magát, élete második legjobb idejét úszta 100 pillangón, 50.31-et, ami új olimpiai csúcs volt, legalábbis a következő öt percben, merthogy a világbajnok Caeleb Dressel hamarosan bezúdított egy 49.71-et a második felvonásban. Mindez azt mutatja, sok mindennek kell összejönnie ahhoz, hogy ebből egy igazi „véres csata” legyen holnap, de ha Kristóf úgy tud nekimenni a döntőnek, ahogy szokott (és mondjuk visszakap a sorstól valamit azért, ami elment a kétszáz előtt), akkor nem kizárt, hogy megszoríthatja az amerikai fenomént.
Másik résztvevőnk, Szabó Szebasztián hiába próbált kissé módosított taktikával végigmenni a távon, ugyanott horgonyzott le időben is, helyezésben is, mint tegnap este (51.89), így 14-ikként búcsúzott.
Még fájdalmasabb volt Burián Katát látni: a 200 hát első középdöntőjében kifejezetten biztatóan jött az első százon, elsőként fordult, ám a táv második felében fokozottan visszaesett, és végül összesítésben tizedikként zárt. Kata rettenetesen el volt keseredve, kisírt szemekkel érkezett a vegyes zónába, holott mindent beleadott – ám úgy tűnik, különösen a nőknél három kontinens is nagyon elment Európa mellett. Mostanáig az európai hölgyek mindössze egyetlen bronzérmet szereztek az egész olimpián, a 200 hát pedig még fájdalmasabban mutatta a különbséget: két-két amerikai, kanadai, ausztrál és kínai jutott be, még az Európa-bajnok olasz Margherita Panziera is elvérzett, Kata előtt végzett kilencedikként, sok-sok tizedre a nyolcadik mögött…
Nyilatkozatok
Cseh László
„Amikor reggel felébredtem, kicsit elérzékenyültem, mert akkor érintett meg az, hogy ez ma mégiscsak az utolsó úszásom. De jóleső érzés volt, semmi negatív effekt, teljesen nyugodtan készültem rá a döntőre. Igazából az eleje rendben volt, a mellúszás nem, azt sajnos már régóta nem érzem annyira, most próbáltam másképp csinálni kicsit, mert érződött, hogy a tegnapi verzió nem működött – hát, ezzel sem mentem sokkal többre. Ha lenne még egy-két évem, szerintem ki tudnám javítaniJ Most kifejezetten jó érzések dolgoznak bennem, végre egy verseny, ahol nem érdekes a helyezés, csak önmagában az a tény, hogy itt voltam, és elmentem a döntőig – mert valóban kizárólag ez számított. Nézzétek, én szinte folyamatosan abban éltem, hogy ha jól szerepeltem, érmet hoztam, az természetesnek számított, ha nem sikerült, akkor az csakis az én hibám volt. Az utóbbi háromnegyed évben sokat dolgoztunk azon, hogy ezt teljesen magam mögött hagyjam, és úgy tudjak felállni egy versenyre, hogy csak az úszás érdekeljen, semmi más.
Az egészben az a legjobb, hogy már tudom: el kellett jönnöm ide Tokióba, mert így lett megfelelő vége a pályafutásomnak. Ha nem vállaltam volna be, most otthon ülnék a tévé előtt, és azon bosszankodnék, hogy ne már, ennyit én is tudtam volna, és az talán hosszan vagy tán életem végéig nyomasztott volna… Így viszont megteremtettem a lelki békémet, nyugodtan és mosolyogva mondhatom azt: ennyi volt, köszönöm. Köszönöm mindenkinek, a családomnak, a feleségemnek, az edzőimnek, a klubtársaknak és a válogatott társaknak. Csodálatos volt ez az utolsó hét, hihetetlenül élveztem, szurkoltam mindenkinek, a gyorsváltó utolsó hosszára konkrétan berekedtem az üvöltéstől. Nyilván hiányozni fog, de most úgy gondolom, egy kis időre távolabb lépek a sportágtól, aztán meglátjuk, mit hoz a jövő.”
Telegdy Ádám:
„Ha 1.59-et úsztam volna, az sem számítana, az olimpián csak a helyezés a lényeg. Ez egyéni csúcs, mínusz két század, úgyhogy majd ha lehiggadtam, elemzünk… Úgy jöttem ide, hogy nagy öröm lenne, ha döntőbe jutnék, ez sikerült. Ezért a fináléra már úgy mehettem, hogy ez örömúszás. Az is lett, felülmúltam a saját elvárásaimat. Bogi csalódását megpróbáltam átfordítani, érte is úszni, de ő is profi, nem hagyta, hogy az ő hangulata az én teljesítményem rovására menjen.”
Milák Kristóf:
„Örültem neki, hogy úszhattam, jól éreztem magam, mégis kicsit fáradtan. Korán ébredtem, illetve időben, talán a buszutazás fárasztott ki, mindenesetre fura… 23.7-es első ötvenet úsztam, ami baromi lassú. Amikor az Eb-n 50.18-at úsztam, akkor 23.5-re kezdtem. A második ötvenem hiába nekem a legjobb, 23.2-3-mal el kéne kezdenem, ezt fel kell építenem. El kell bírni az első ötvenet, mert ha az megvan, sanszos, hogy jó idő lesz és jó eredmény. Igen, Dresselt végignéztem, de nem árulom el, hogy tetszett…”
Szabó Szebasztián:
„Semennyire sem vagyok elégedett. Nagyon sok munkát elvégeztünk ezért a száz pillangóért, ám nem jött össze, sajnálom, csalódott vagyok. Viszont a váltóval a száz gyors jól sikerült, arra büszke vagyok – erre nem, a döntőbe akartam kerülni. Már meg is úsztam az ehhez szükséges időket egyszer-kétszer, de most itt, az olimpián ez volt a maximum. Viszont három év gyorsan el fog telni, mindjárt itt lesz a következő, úgyhogy folytatom a munkát.”
Burián Kata
„Rettenetesen csalódott vagyok, mert szerintem alig akadt olyan, aki többet dolgozott volna ezért az olimpiáért, hiszen én gyakorlatilag kilenc éve készülök erre. Nekem sokkal többet kellett tennem azért, hogy itt lehessek, mint másoknak, öt éve elvették tőlem a lehetőséget, most végre úszhattam, és nagyon akartam ezt a döntőt. Nem tudnám megmondani, miért nem sikerült, mert úgy érzem, hogy teljesen kiúsztam magam – százötvenig ment minden, aztán viszont nagyon besavasodtam az utolsó ötvenre. Azt hittem, képes leszek a lehető legjobbat adni, az első öt közelébe kerülni, de úgy fest, nem sikerült az átállás, én nemigen tudok itt a Távol-Keleten úszni, Kvangdzsuban sem sikerült, itt sem. Ezen jó lenne változtatni… Az Eb-bronzérmem az, ami valamelyest vigaszt nyújt, illetve az is, hogy igazából az utolsó fél évben jöttem rá arra, mi a legjobb nekem az edzéseken, remélem, ez hosszabb távon még inkább meghozza az eredményét.”