Szerződésbe nem foglalják, csupán sportbaráti kézfogásokkal erősítik meg azt a megállapodást, amely lehetővé teszi, hogy Márton Richárd, a Budafóka SE junior világbajnok úszója legyen a világcsúcstartó és VB-aranyérmes Milák Kristóf edzőpartnere. A várhatóan mindkét úszó fejlődését elősegítő közös munka elkezdésére áldását adta Horváth Tamás, a budafoki úszóműhely vezetőedzője, de a paktum előkészítésében közvetítőként benne volt Dr. Sós Csaba szövetségi kapitány keze is, aki hónapok óta igyekszik segítőtársat keresni az olimpiai győzelemre is esélyes Miláknak.
Szalay Péter írása
„Több edzőt és versenyzőt is megkerestünk, és nem csak az volt a kiválasztás szempontja, hogy ki bírja tartani a tempót Kristóffal, hanem az is, hogy kit tud elfogadni és aztán jól kijönni is vele – nyilatkozta Selmeci Attila, Milák Kristóf mestere az SzPress Hírszolgálatnak. – Ennek a feltételnek Márton Ricsi teljes mértékben megfelel. A két fiú együtt nőtt fel a sportban, azt is mondhatom, hogy annak idején, az Érd és a Budafok közös edzőtáboraiban, Dél-Afrikában és Thaiföldön, legutóbb pedig Izraelben, amikor Kristóf már Honvédes volt, közel is kerültek egymáshoz. Csupán egy év a korkülönbség köztük Ricsi „javára”, ezért is láthatják azonosan a világot.”
Nem sérül klubérdek
A szövetségi kaptány jó előre leszögezte, hogy klubváltás szóba sem jöhet, csak olyan megállapodás születhet, amely nem sért egyesületi érdekeket.
„A jövő héten négy próbanap következik, az új felállás tesztelése után kapcsolhatunk teljes gőzre.. Abban egyeztem meg Horváth Tamás edzőtársammal, hogy Márton beleáll az edzésrendembe, így az én felelősségem is lesz, hogy újra olyan eredményekkel rukkolhasson ki, mint az előző években.” – hangsúlyozta Selmeci Attila.
A „Budafókás” válogatott versenyző 2017-ben sikeres évet zárt, amikor az Indianapolisban megrendezett junior világbajnokságon a 4×100 és a 4×200 méteres gyorsváltó tagjaként is aranyérmet vehetett át, mind kétszer Milák Kristóf stafétatagjaként. Az idei évadjáról kevesebb jót lehet elmondani, ezzel magyarázható, hogy a dél-koreai világbajnokságon szerepelt válogatottba be sem került.
„Tavaly november óta keressük Kristófnak a megfelelő edzőtársat, és most nagyon remélem, hogy jól választottunk. Szeretném, hogy Márton már a novemberi háromhetes edzőtáborunkba is velünk jönne, és azt kívánom neki, hogy közös munkánk eredményeként résztvevője lehessen a tokiói olimpiai játékoknak” – ezzel zárta a nyilatkozatát Milák Kristóf sikereinek kovácsa.
Forrás: Szalay Péter (SzPress Sporthírszolgálat)